VIII. Pilisi Klastrom Fesztivál

2014. július 08 - Kategória: Pilisi Klastrom Fesztivál

MEGHÍVÓ

 VIII. Pilisi Klastrom Fesztivál  augusztus 16-án kerül megrendezésre. A fesztivál helyszíne a Pilisi Ciszter Apátság klastromkertje, a Gertrudis királyné sírját is magába foglaló értékes történelmi romterület. A fesztivál, a nemzetiségek lakta településünk legjelentősebb évi rendezvénye, melyen a hagyományőrzés folklór programjai mellett sor kerül az Önkormányzatunk által adományozott kitüntető címek átadására is. 


fesztivál

Településünkön hagyomány az öntevékeny programok szervezése. Az első és második fesztiválon Szörényi-Bródy: István, a király című nagysikerű rockoperája került bemutatásra helyi kezdeményezés alapján. Így szinte adott volt, hogy újra szabadtéri produkciókat hozzunk létre a 2011 őszén alakult Közösségi Ház Színjátszó Körének előadásában, melynek vezetője Pap Katalin színművész.

2012-2013-ban a „Valahol Európában” című musicalt mutattuk be, az előadás felülmúlta az eddigieket, mivel nemcsak pilisszentkereszti, hanem környékbeli gyermekek, fiatalok és felnőttek, valamint profi színészek is közreműködtek. Simon Pétert, a darab főszereplőjét, Várkonyi András a „Barátok közt” című sorozatból jól ismert színművész alakította.

2014-ben "A kölyök" című zenés darabra esett a választásunk. Az édes-bús musical magyar szerzők munkája, egy 20-as évekbeli amerikai sikerfilmet dolgoz fel. A Kölyök férfi főszerepét a méltán híres „István, a király” című rock operából készült filmből ismert Pelsőczy László alakítja. A kölyök című előadásunk 18 zenés számát egy helyi profi táncos, Lengyel Szabolcs koreografálja.

Programjaink a közös munka örömére, a hagyományok őrzésére és történelmi múltunk tiszteletére épülnek, egymás megbecsülését és az értéket teremtő kisközösségeket erősítve.

futás