EACEA pályázat - Nagyölved - beszámoló

2017. szeptember 07 - Kategória: Pályázatok

A község polgármestere július 4-én ünnepélyesen üdvözölte a résztvevőket, bemutatta a fő gondolatát a projektnek, a partnerek és a projekt  feladatait ismertette. A délutáni órákban tartott előadást és egy informális vitát a jelenlevők részvételével  – európai szolidaritás, önkéntesség, a fiatalok számára a jövő az EU-ban, a jelenlegi kihívások szerepe. Az órákban a résztvevőknek beszámolt a saját tapasztalatai alapján a  jelenlegi kihívásokról, a polgárok életéről az EU-ban – a szolidaritásról, az összetartozásról, a békéről, a harmadik világ szegényeinek szóló segítésről -  Dr. László Attila, Romániából. A kulturális program keretén belül filmeket néztek a résztvevők, melyről utána vitát folytattak, számos téma és nézet elhangzott.

A július 5-i napon az önkéntességről volt szó, valamint számos lehetőségról, ki hogyan és miként vehet részt önkéntes programokban és helyi szinten ki hogy működik önkéntesként az egyes egyesületekben és szervezetekben, valamint az egyházakban. Közvélemyénkutatás zajlott a résztvevők között, melyet értékeltek is az est folyamán.Szóba került a migráns politika, ennek problematikája és előadás zajlott ebben a témában.A jelenlévők kisebbségi kérdéseket is megvitattak, ki miként éli meg kisebbségi létét a saját országában.

A következő napon több téma mentén zajlottak az események. Szó esett az esélyegyenlőségről, a kisebbségi csoportosulásokról, a roma kérdésről, a munkanélküliségről. Workshop keretén belül , doc.PaedDr.Jaroslav Uhel mutatta be a művészetet, s az alkotás fontosságát. Bevándorlási politika az EU-ban, és a probléma megoldása tekintetében az EU-országokban, a migráció-ellenőrző eszközök bemutatása volt az est témája.

A július 7-i programok keretén belül a résztvevők  bemutatták tevékenységüket, a művészek és kézművesek foglalkoztatását az EU-ban, a nők és  hendikeppel élők lehetőségeiről beszéltek,és beszámoltak a művészek és a művészeti csoportok értékeinek terjesztéséről az EU-ban, a toleranciáról, szolidaritásról, az önkormányzati szintű lehetőségekről, a munkaerő piac lehetőségeiről, a demokráciáról, a jólétről és az európai polgárságról. 

Közben a esemény résztvevői alkottak a művészet és kézművesek segytségével és közreműködésével szobrokat, festményeket és a  kiállításon meg is tekinthette a széles körű közönség is a művészekkel és alkotásaikkal. Az Európa a polgárokért program céljainak egyik fő prioritása, hogy megismerkedjenek egymással az egyes országok polgárai, tapasztalatot cseréljenek és a sikeres projekteket igyekezzenek meghonosítani saját életterükben, környezetükben. Segít megérteni a tapasztalatokat és a művészeti értékek és hagyományok információcseréje is fontos szempont. Ez lett a projekt fő gondolata. Értsük meg és fogadjuk el egymás értékeit, hagyományait.

A program részvevői:

 Az EACEA projekt lehetővé tette, hogy uniós polgárok találkozója jöhessen létre, ahol 150 helyi résztvevővő volt jelen, valamint 46 polgár képviselte Pilisszentkeresztet (HU), 58-an képviselték Kötegyánt (HU), a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemről 10-en, ketten képviselték a Zentai (SRB) egyesületet, 40 fő volt jelen az ARTERA Alapítvány (RO) képviseletében és 23-an, jöttek a Székelyudvarhelyi Szent György Római Katolikus Plébánia (RO) képviseletében. 

Helyen/dátum: találkozóra került sor Nagyölveden, 03.07.2017 - 09.07.2017, Szlovákia

Účasť: projekt umožnil stretnutie 311 občanov, z ktorých 150 pochádzalo z obce Veľké Ludince (Slovensko), 46 pochádzalo z obce Pilisszentkereszt (Maďarsko), 58 pochádzalo z obce Kötegyán (Maďarsko), 10 z Univerzity Mateja Bela Banská Bystrica (Slovensko), 5 z neziskovej organizácie Zavod za kulturo madzarske narodnost (Slovinsko), 2 z občianskeho združenia COMMUNITAS EUROPEANA (Srbsko), 40 z nadácie Artera (Rumunsko).

Miesto/dátumy: stretnutie sa uskutočnilo v obci Veľké Ludince, Slovenská republika od 03.07.2017 do 09.07.2017

Stručný opis:

Dňa 04.07.2017 starostka obce oficiálne privítala účastníkov podujatia, predstavila hlavnú myšlienku projektu, jednotlivých partnerov a ich úlohy v projekte. V popoludňajších hodinách sa konala prezentácia a neformálna diskusia za účasti prítomných na tému – dobrovoľníctvo, Európsky zbor solidarity, úloha mladých ľudí v budúcej EU, aktuálne výzvy. V podvečerných hodinách sa účastníci podujatia zúčastnili prezentácie zástupcov z Rumunska na tému súčasné výzvy pre občanov EU – solidarita, spolupatričnosť, mier a pomoc chudobným tretieho sveta, ktorú prednášal Dr. Attila László, z Rumunska. V rámci kultúrneho programu sa premietali dokumenty a filmy s rozličnými témami.

Dňa 05.07.2017 sa účastníci podujatia venovali téme dobrovoľníctva (predstavenie Iniciatívy Európskeho zboru solidarity), možnostiam zapojenia sa. V podvečerných hodinách sa konala prezentácia konkrétnych výsledkov prieskumov verejnej mienky naprieč krajinami EU, spojená s diskusiou,  týkajúcich sa problémov migrantov, rozširovania EU, minoritných skupín obyvateľstva.

Dňa 06.07.2017 bola pre účastníkov podujatia pripravená neformálna debata na tému: Úloha samospráv, občianskych združení a neziskových organizácii v oblasti pomoci minoritným skupinám obyvateľstva, rovnosti príležitostí, uplatneniu na trhu práce; workshop venovaný technikám umeleckej tvorby, pod vedeným Doc.PaedDr. Jaroslava Uhela; prednáška zástupcu Migračného úrad na tému: Problémy utečencov, imigračná politika EU, Slovenska a riešenie problémov vo vzťahu k obyvateľstvu krajín EU, prezentácia nástrojov Externej migračnej politiky EU – nástroje kontroly, budúcnosť.

Dňa 07.07.2017 sa účastníci podujatia zúčastnili prezentácie rumunského partnera na tému: Miesto umelcov a remeselníkov pri riešení aktuálnych tém EU -ženy, hendikepovaní; workshopu na tému „Ako je možné využiť potenciál umelcov a umeleckých zoskupení v prospech šírenia hodnôt EU – tolerancia, solidarita, pomoc migrantom a ich vplyv na verejnú mienku na komunálnej úrovni; besedy so zahraničnými účastníkmi podujatia za účasti občianskych združení na tému hodnôt EÚ – demokracia, rovnosť, prosperita, uplatnenie žien, mladých ľudí na trhu práce, solidarita, európske občianstvo.

Počas celého podujatia sa účastníci venovali umeleckým a remeselným prácam, vytvárali sochy, obrazy, konali sa výstavy zhotovených umeleckých diel, ktoré budú inštalované v exteriéri a interiéri obce Veľké Ludince a budú trvalo nositeľmi myšlienok európskeho občianstva, európskych hodnôt, cieľov programu Európa pre občanov. Pomôžu taktiež pochopiť zmysel výmeny skúsenosti, umeleckých hodnôt, remesiel a tradícií, a tým budú v súlade s hlavnou myšlienkou projektu

https://youtu.be/PAsIwNvZ76Y
https://youtu.be/wEd9NkW-oGo

Fotósorozat a táborról...
nyomtatvány